Facebook általi követés, és annak törlése

A Facebook a fiókod felfüggesztése után is adatokat gyűjt rólad

A Facebook évek óta megsérti a felhasználók személyes adatokkal kapcsolatos jogait. Éppen ezért sok adatvédelmi ellenőrző szerv árgus szemekkel figyeli a céget. A Facebook adatvédelmi szabályzatát vizsgálva fedezték fel, hogy a Facebook a Facebook-fiókod felfüggesztése után is folytatja az adataid gyűjtését.

A Facebook adatvédelmi botrányai

A Facebook meglehetősen gondatlanul viselkedik, ha az adatvédelmi törvényekről van szó. Az elmúlt években egyre több adatvédelmi botrányba keveredtek, ami a cégnek komoly gondot okozott. Néhány példa: a Facebook a felhasználók jelszavait olvasható formátumban tárolta, a felhasználók adatait harmadik feleknek adta el, VPN-jükön keresztül adatokat gyűjtöttek a felhasználóikról, lehetővé tették, hogy az Amazon partnerinformációkat gyűjtsön, az olyan nagy cégeknek pedig, mint a Netflix és a Spotify, hozzáférést biztosítottak a felhasználók privát üzeneteihez. A Facebook sok ország adatvédelmi törvényét megszegte, és több alkalommal is bírósági ügy lett a dologból. A Facebook még olyan emberekről is képes adatokat gyűjteni, akiknek nincs Facebook-fiókjuk. Ezt az úgynevezett „Facebook Pixelek”, valamint a sok webhelyen jelenlévő „Megosztás” gomb révén végzik. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy sokan már nem bíznak a Facebookban.

Felfüggesztés vagy törlés

Különbség van a Facebook-fiókod felfüggesztése és törlése között. Ha abba akarod hagyni a Facebook használatát, de talán néhány hónap vagy akár év múlva ismét használnád, akkor felfüggesztheted a fiókodat. Ebben az esetben az emberek többé nem találják meg a fiókodat, de te bármikor ismét aktiválhatod azt. Ez nem lehetséges a fiókod törlésekor. Sokan azt hiszik, hogy a Facebook többé nem gyűjt róluk adatokat, ha felfüggesztik a fiókjukat, de ez csak a fiók törlése esetén igaz. Ez sok adatvédelmi ellenőrző szervet zavar. Azt mondják, hogy a Facebook nem tájékoztatja egyértelműen az embereket, hogy az adataikat továbbra is gyűjteni fogja a cég. Ez csak a Facebook adatvédelmi szabályzatának részletes elolvasásából derül ki egyértelműen.

Hogy védd meg az adataidat?

Ha meg akarod akadályozni, hogy a Facebook adatokat gyűjtsön rólad, akkor annak a legjobb módja, ha véglegesen törlöd a Facebook-fiókodat. Ha így teszel, akkor a Facebook 30 napot ad, hogy meggondold magad. Vedd figyelembe, hogy ez alatt az időszak alatt még mindig gyűjtenek adatokat rólad. De még ha nincs is Facebook-fiókod, akkor is gyűjthetnek adatokat rólad. Teljes körű online névtelenséget és biztonságot egy VPN használatával érhetsz el. Egy VPN-nel új IP-címet kapsz, így a webhelyek nem lesznek képesek visszakövetni az összegyűjtött adatokat hozzád.

Ne maradj le a legújabb adatvédelmi hírekről: kövesd a blogunkat!

Szóljon hozzá

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments